Pályázat eredménytelen

Az Alapítvány a Magyar Színházakért 2019. december 13-ai keltezésű Pályázati felhívását – figyelemmel a Pályázati felhívás VI. pontjában foglaltakra – eredménytelenné nyilvánította. Az erről szóló hivatalos döntést az alábbi dokumentum tartalmazza.

Pályázati felhívás

Az Alapítvány a Magyar Színházakért pályázatot hirdet színművészek és rendezők számára.

Benyújtási határidő meghosszabbítva: 2020. február 29.

Kérjük, a részletekért kattintson a Pályázati Felhívásra, illetve annak módosítására.

Alapítvány a Magyar Színházakért estje

Alapítvány teltház és nagy érdeklődés mellett 2019. március 12-én megtartotta egész estés rendezvényét a Radnóti Színházban. Az Esten – többek között – átadásra került az Alapítvány Szakmai Díja is, amelyet 2019-ben Trokán Nóra színművésznő és Zsótér Sándor rendező nyertek el.

Itt megtekinthető egy kisfilm, amely ad egy kis betekintést, hogy mi is történt az Alapítvány Estjén:

Mácsai Pál az Alapítvány 2019. március 12-én megtartott Estjén elmondott beszédét itt olvashatják el az érdeklődők.

 

KÖSZÖNJÜK

 Az Alapítvány a Magyar Színházakért köszöni a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásából származó 11.185 Ft összegű adományt 2021-ben.

Alapítványunkról

Céljaink, tevékenységünk, terveink, munkáink.

Céljaink

A magyar színházi kultúra és tradíció megőrzése, megörökítése és fejlesztése. Az Alapítvány célja támogatást nyújtani a színházak művészi értékeinek megőrzéséhez, ahhoz, hogy a színházak, a színházban alkotók céljaiknak és rangjuknak megfelelően tudjanak működni, dolgozni.

Tevékenységünk

Felvételek készítése színházi produkciókról. Színházi (hiány)szakmák képzésének támogatása. Ösztöndíjak, támogatások nyújtása fiatal színészeknek és rendezőknek. Színházi produkciók, projektek támogatása.

Terveink

Az Alapítvány jelenleg elsősorban a tévéfelvételek elkészítésére koncentrál, és arra, hogy a megtalálja a nyilvánosság felé történő közvetítés legjobb módjait. Megkezdte továbbá az Alapítvány az előkészítő munkálatokat egy saját applikáció fejlesztéséhez, amelyen keresztül egyszerűen és felhasználó barát módon lehet majd elérhetővé tenni a HD minőségű felvételeket.

Miből valósítjuk meg céljainkat?

Egyrészről magán mecenatúrából. Bízunk és hiszünk abban, hogy megszólíthatóak azok a magánszemélyek és cégek, akik és amelyek szívesen áldoznak a színházakra, a kultúrára és örömmel segítik az Alapítvány tevékenységét. Másrészről az Alapítvány szeretne, legalább részben, önfinanszírozóvá válni.

Tagszínházak és együttműködő színházak

Nagy örömünkre szolgál, hogy a színházak folyamatosan csatlakoznak az Alapítványhoz. Az Alapítvány nyitott, ahhoz bármely Magyarországon működő, állandó, prózai és társulattal rendelkező színház bármikor tetszése szerinti vagyoni hozzájárulással csatlakozhat, amennyiben megfelel az Alapító Okiratban foglalt feltételeknek megfelel, a felvételét kéri, és amennyiben a Kuratórium elfogadja a felvételi kérelmet. Amennyiben valamely színház jogszabályi előírás folytán nem csatlakozhat az Alapítványhoz vagy nem lehet annak tagja, a Kuratórium engedélyét követően a kérelmet benyújtó színház ún. együttműködő színházi státuszban vehet részt az Alapítvány által szervezett programokban.

Csokonai Színház

Debrecen

Gárdonyi Géza Színház

Gárdonyi Géza Színház

Zalaegerszeg

Hevesi Sándor Színház

Eger

Jászai Mari Színház

Tatabánya

József Attila Színház

József Attila Színház

Budapest

Katona József Színház

Budapest

Katona József Színház

Kecskemét

Látókép Ensemble

Látókép Ensemble

Budapest

Maladype

Maladype

Budapest

Miskolci Nemzeti Színház

Miskolci Nemzeti Színház

Miskolc

Móricz Zsigmond Színház

Nyíregyháza

Nemzeti Színház

Budapest

Örkény István Színház

Budapest

Pécsi Nemzeti Színház

Pécs

Radnóti Miklós Színház

Budapest

Soproni Petőfi Színház

Sopron

Stúdió K Színház

Stúdió K Színház

Budapest

Vádli Alkalmi Társulás

Székesfehérvár

Veszprémi Petőfi Színház

Veszprém

Vígszínház

Budapest

Vörösmarty Színház

Székesfehérvár

Weöres Sándor Színház

Szombathely

Forte Társulat

Az Alapítvány, együttműködve a tagszínházakkal, sikeresen megvalósított több tévéfelvételt (így, többek között: Kvartett – Pesti Színház, Hedda Gabler – Kecskeméti Katona József Színház, A mi osztályunk – Katona József Színház, Kamra). A Galériában található néhány kép bepillantást enged úgy a felvételek elkészítésébe, mint az előadásokba.

Lépjen kapcsolatba velünk:

Cím:

1053 Budapest, Károlyi utca 12., 2. emelet Oppenheim Ügyvédi Iroda